Nemzetközi verseny
Kamikaze-Generali Nemzetközi Kyokushin Karate Verseny - Sopron
A hétvégi versenyre már péntekne leutaztunk, hogy a csapat pihenten tudjon versenyezni.
Pénteken 10ó indultunk Keszegfalváról, és kb.14ó érktünk Sopronba a szállásra. Igaz útközben volt egy kis dugó is.
Amint elfoglaltuk a szállást elindultunk a nyári bobpályára, ami mindenkinek nagyon tetszett!
Gyerekek, és felnőttek először közösen majd önállóan közlekedtek a bobon.
Miután majdnem elboboztuk az összes pénzünket elindultunk vissza a szállásra.
Vacsora után még kimentünk fagyizni a városba.
És eljött a szombat. Időben érkeztünk a mérlegelésre, és már 9ó az egész csapat le volt mérlegelve.
A verseny a formagyakorlatokkal kezdődött. Nemsokkal egy óra előtt megvolt az ünnepélyes megnyitó, és utána rögtön kezdődtek a küzdelmek.
Patrik az első küzdelmét megnyerte, sajnos a másodikban kikapott igy a 8-as táblán végzett.
Eriknek szerencsésebb volt a sorsolása, és mivel neki is sikerült egy küzdelmet nyernie, igy harmadik helyen végzett.